1. Rész

A Sárkányutód

 

 Xyn királyságában összeült a királyi tanács. Elérkezett a várvavárt időpont! Ma választják ki a Sárkányutódot. Ez az a megtisztelő cím, amellyet egy sárkányt formázó szobor oszt ki. Ezt a címet kétszáz éve senki nem birtokolja. Ugyanis, ahhoz meg kell próbálni kihúzni egy kardot a sárkány szobrából. Voltak már, akik el akarták pusztítani a szobrot, hogy csak elvegyék a kardot, de ez természetesen nem sikerült. A sárkány szobra ugyanis,visszaver minden mágiát. A tanácstagok sorra jelentették be, hogy az ő fiukat fogják kiválasztani.

- Esélyetek sincs! Az én Terenom ki tudja húzni azt a kardot! - kiáltotta egyikük. És ez így ment tovább hosszú percekig. Amikor is, a király felkiáltott:

- Csendeeeet! - mennydörögte - nem azért gyűltünk össze, hogy saját utódaitokat fényezzétek. Majd meglátjuk, hogy melyikőtök fia nyeri a megtiszteltetést. Kezdjük is el! Sorakoztassátok fel gyermekeiteket.

A sor vége felé állt főszereplőnk, Henry Payne is. Nagyon rossz kedve volt, mert nem érezte magát elég felelősségteljesnek ahhoz, hogy őt válasszák ki. Nem gondolta, hogy letudja győzni a többi királyságot. Nem is akarta. Hisz ő békét akart az országok közt, nem pedig háborút. Rengeteg idő telt el mire végre sorra került. Egykedvűen odaballagott a szoborhoz, megfogta a kardot és kirántotta azt.

 Az egész teremre sötét csend ült. A tanács egyik legmeghatározóbb tagjának fia. Henry annyira elképedt, hogy csak állt a szobor előtt, kezében a Szent Karddal. Egyesek elájultak, mások ordibáltak a fiukkal. A csendet a király törte meg:

- Gyere ide, fiam.

Henry csendesen odaséltált a trónhoz és letérdelt előtte. A király felemelte saját kardját, amit mindig magánál hordott és Henry bal vállához emelte. Ezután a jobb vállához, majd végül a feje tetejére. Henry mátol hivatalosan is lovag lett.

- Mi a neved? - kérdezte a király nyugodtan.

- Henry. Henry Payne, felség.

- Értem, Henry. Tiéd a megtiszteltetés, hogy megmentsd országodat és, hogy békét teremts.

Henry szíve egyre gyorsabban kezdett lüktetni. Ő nem volt tisztában azzal, hogy az egész ország, sőt az egész bolygó békét akar. Ám, ezt csak háborúval tudták elérni. Egy gyenge, második világháborús tervnek hangzik, mégis igaz: A hét királyság békét akar, de a békéhez is kell egy vezető. El kell dönteniük melyik királyság vezesse a bolygót.

- Értettem, felség. Mindent megfogok tenni a béke érdekében!

Miután Henry kisétált a tanácsteremből, valaki letámadta:

- Gyerünk, add át a kardot! Egy ilyen esetlen senki nem tud harcba vezetni egy hadsereget - mondta egy fiú akit valahol látott már.

- Ki vagy te? - kérdezte Henry nyugodtan.

- A nevem Tereno. Nekem kellett volna kihúznom a kardot. Biztosan meglazították a többiek, azért tudtad te megszerezni.

- Még csak nem is erőlködtem. Figyelj, ha már felfogtam végre, hogy miért kellett kiválasztani egy utódot, akkor nem fogom átadni a kardot.

Tereno ekkor kardot rántott. Henry semmivel nem maradt le a fiú gyorsasága mögött: A lehető legjobb pillanatban tartotta kardját maga elé. De Tereno gyakorlottabb volt! Egy gyors fordulattal elkerülte a Szent Kardot és megvágta Henryt. A fiú hirtelen nagyon dühös lett. A dühét a kard is megérezhette, mert fellángolt. Tereno halálra rémült:

- Jól van, nyertél. Csak nyugodj le!

A kard lángja kialudt. Tereno rettenetes dühvel rohant el. Henry nem teljesen értette a dolgot, de azt érezte a legfontosabbnak, hogy nem esett komoly baja. Mikor hazaért, az anyja ebéddel fogadta.

- Te vérzel! Hozok pár kendőt és körbetekerem.

- Ugyan, anya, semmi bajom. Csak egy őrült el akarta venni a Szent Kardot.

- A mit?! Fiam, téged választott a sárkány? Ezt miért csak most mondod? - kérdezgette anyja könnyes szemmel.

- Engem. Tudod, eddig semmi pénzért nem akartam kiválasztott lenni. Jó volt élni az átlagos életem. De ma megértettem, hogy miért is van ez az egész.

- Ennek nagyon örülök. Annak viszont sokkal kevésbé, hogy elmész. Főleg, hogy ilyen hosszú útra. Nem vagy te még ehhez elég idős.

- Anya, most mondtam. Készen állok az útra, lelkileg legalábbis. Első feladatom az lesz, hogy csapatot gyűjtsek az országban.

- Apád mit szólt?

Az anyja rádöbbentette Henryt erre a fontos dologra. Az apját egyáltalán nem látta a lovaggá ütés óta. És utána sem órákon keresztül. Este, mikor már a nap lemenőben volt az ajtó kinyílt. Henry apja sétált be a házba. Feleségéhez ment, megcsókolta, majd Henryhez.

- Gratulálok, fiam. Minden olyan hirtelen történt. Te lettél a kiválasztott! Mikor indulsz?

Henrynek feltűnt, hogy apja teljesen máshogy áll a dologhoz, mint édesanyja. De a kérdésre nem tudott válaszolni. Legszívesebben még ma elindult volna, de tudta, hogy ez még nem történhet meg. Így azt felelte, hogy holnap. Anyja este nagy lakomát rendezett fiának. Apja pedig ötleteket adott, hogyan is induljon neki. Henry egész éjszaka nem tudott aludni. Bár békét akart, még mindig kicsit reménytelennek látta a dolgot. Egy tizenhat éves fiúnak kéne legyőznie hat országot?! A válasz természetesen nem. Egy tizenhat éves fiúnak és a csapatának!